Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SÜTIMÜTIK

2011.03.31

 

Túrókrémes, répás rolád

 

 
Hozzávalók:
 

 
25 dkg sárgarépa, 2 evőkanál olaj, 4 tojás, 15 dkg kristálycukor, 10 dkg liszt, 40 dkg krémtúró, 10 dkg porcukor, 1 vaníliarúd, 2,5 dl tejszín, 2 evőkanál citromlé, 1 zacskó habfixáló, 5 dkg sárgabaracklekvár, a díszítéshez: marcipánnyulak, natúr pisztácia

 
Elkészítés:
 

 
A tojásokat a cukorral kikeverjük, 2 evőkanál vízzel, az olajjal elkevert reszelt sárgarépával és a liszttel összedolgozzuk, majd sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk. Előmelegített sütőben, 175 fokon 12 percig sütjük. Cukorral meghintett konyharuhára borítjuk, és a sütőpapír lehúzása után hűlni hagyjuk.

A túrót a porcukorral, a vaníliavelővel és a citromlével kikeverjük, majd beleforgatjuk a habfixálóval kemény habbá felvert tejszínt. A krémet a lekvárral megkent piskótára kenjük. A konyharuha segítségével feltekerjük, és 1 órára hűtőbe tesszük. Felszeleteljük, és marcipánnyulakkal, pisztáciával díszítjük.
 
 

2009. JANUÁR 11., VASÁRNAP

Birsalagút

 

 
Hozzávalók:
 

 
- a töltelékhez: 2 nagyobb birsalma (kb. 40 dkg nem túl puha befőtt is lehet) fél citrom leve, 1 dl édes fehérbor, 3 evőkanál méz, 2 szm szegfűszeg, fél rúd fahéj, 7 lap zselatin vagy 3,5 dkg zselatinpor

 
- a piskótához: 4 tojás, 8 dkg kristálycukor, 6 dkg finomliszt, 1 csapott evőkanál kakaópor, 1 evőkanál olaj,

 
- a krémhez: 20 dkg rama sütőmargarin, 25 dkg fagyasztott gesztenyemassza, 1 evőkanál rum, 1 evőkanál porcukor,

 
- a tetejére: 10 dkg étcsokoládé, a díszítéshez: 10 dkg dióbél

 

 
Elkészítés:
 

 
A birsalmákat alaposan megmossuk, meghámozzuk, negyedekbe hasítjuk és magházukat kimetsszük. A gyümölcsöt 4 dl vízzel leöntjük, a citrom levével, a borral és a mézzel ízesítjük, a szegfűszeggel, fahéjjal fűszerezzük, és fölforraljuk. Ezután lefedjük, kis lángon további 5 percig főzzük, majd a tűzről lehúzva hűlni hagyjuk. Végül a gyümölcsöt leszűrjük (levét félretesszük), majd lecsöpögtetjük és kis kockákra vágjuk.

 
Közben a piskótához a tojások sárgáját a cukor egyharmadával fehéredésig keverjük. A tojásfehérjét a maradék cukorral habbá verjük. A lisztet a kakaóporral összekeverjük. A kétféle tojásás masszát egybeforgatjuk, miközben a kakaós lisztet és az olajat is hozzáadjuk. A masszát sütőpapírral bélelt közepes tepsire kenjük, majd előmelegített sütőbe toljuk. Közepes lángon 20 percig sütjük. Ezután megvárjuk, míg kihűl, majd egy akkora lapot vágunk belőle, amekkorával egy őzgerincformát kibélelhetünk, a maradékból pedig a talpa lesz. Az őzgerincformát alufóliával kibéleljük. A margarint a gesztenyével, a rummal és a porcukorral habosra keverjük. Egy kevés krémet a díszítéshez félreteszünk, a többivel a piskótalapokat vékonyan megkenjük, és a nagyobiikkal az őzgerincformát óvatosan kibéleljük. Ezt követően a párolt birsalmával megtöltjük.

 

A zselatinlapokat egyesével a gyümölcs leszűrt főzőlevébe rakjuk, és addig melegítjük, amíg teljesen fölolvadnak. Ezután a birsalmára merjük. Mielőtt megdermedne, a félretett piskótát krémes oldalával lefelé ráborítjuk. Az őzgerincformát hűtőszekrénybe állítjuk és fél napon át dermesztjük. Ezután vágódeszkára borítjuk, és a fóliát lehúzzuk róla. A birsalagutat a maradék gesztenyekrémmel megkenjük, rövid ideig hűtőszekrényben dermesztjük, azután olvasztott csokoládéval egyenletesen bevonjuk. Végül durvára vágott pirított dióval megszórjuk. Ha a bevonata megszilárdult, a süteményt forró vízbe mártott késsel ujjnyi vastagon fölszelteljük.
 
 

2009. JANUÁR 9., PÉNTEK

Nagymama gesztenyés tekercse

 

 
Hozzávalók:
 

- a tésztához: 25 dkg darált háztartási keksz, 18 dkg rama sütőmargarin, 10 dkg kristálycukor, 0,5 dl rum, 1 evőkanál kókuszreszelék, 1-2 kiskanál keserű kakaópor (minél sötétebb)
- a krémhez: 25 dkg fagyasztott gesztenyemassza, 12 dkg rama sütőmargarin, 10 dkg kristálycukor, 1-2 kiskanál rum, 1 kiskanál kókuszreszelék
 
- a tetejére: kb. 10 dkg tortabevonó étcsokoládé

 

 
Elkészítés:
 

 
A kekszet a margarinnal, a cukorral, a rummal, a kókuszreszelékkel és a kakaóval összedolgozzuk, (akkor jó, amikor a cukor elolvadt benne), majd félretesszük, amíg elkészül a krémje.

 
Ehhez a szobahőmérsékleten fölengedett masszát burgonyanyomón áttörjük vagy villával összetörjük, és a margarinnal, a cukorral, a rummal, meg a kókuszreszelékkel addig gyúrjuk, míg a cukor el nem olvad benne.

 
Egy tiszta konyharuhát megvizezünk, kiterítjük, és a kekszmassza felét egy nedves késsel kenegetve kb. 20-25 cm-es téglalappá formáljuk. A töltelék felét rásimítjuk, majd konyharuha segítségével fölgöngyöljük. A másik tekercset ugyanígy készítjük el, majd legalább 1 órára a hűtőbe tesszük.

Végül a tetejét olvasztott csokoládéval vékonyan bevonjuk. Közvetlenül tálalás előtt szeleteljük fel, kínálhatunk hozzá tejszínhabot. Hűtőszekrényben hosszú ideig eláll, és nagyon finom.
 
 

2009. JANUÁR 4., VASÁRNAP

Csokoládés, túrós kocka

 

 
Hozzávalók:
 

25 dkg + 1 teáskanál vaj vagy margarin, 30 dkg Koronás sütőcukor vagy finom kristálycukor, csipetnyi só, 3 zacskó vaníliás cukor, 6 tojás, 30 dkg liszt, 5 dkg kakaópor, 1 zacskó sütőpor, 6 evőkanál tej, 1,5 dl erős feketekávé, 3-4 evőkanál konyak, 25 dkg natúr tejszínes krémtúró vagy mascarpone, 50 dkg félzsíros tehéntúró, 1 doboz (125 g) vékony tejcsokoládé-lapocska, 5 dkg ét tortabevonó, kávészemek, a tepsi kikenéséhez: margarin és zsemlemorzsa, nejlonzacskó
 
 
Elkészítés:
 

A vajat 25 dkg cukorral, 1 zacskó vaníliás cukorral és a sóval kikeverjük. Egyenként beledolgozzuk a tojásokat, majd a tejjel váltogatva hozzáadjuk a kakaóporral és a sütőporral elvegyített lisztet. Margarinnal kikent, zsemlemorzsával meghintett 32 x 38 cm-es tepsibe simítjuk. Előmelegített sütőben, 175 fokon 30-35 percig sütjük. Kihűlés után tálra borítjuk, a konyakos kávéval meglocsoljuk, és 1 órát állni hagyjuk. A krémtúrót a túróval, 2 zacskó vaníliás cukorral és 5 dkg cukorral kikeverjük. A krémet a tésztalapra simítjuk, és a csokoládélapocskákkal beborítjuk. Meleg vízfürdőben a felaprított bevonót 1 teáskanál vajjal megolvaszjuk. Nejlonzacskóba kanalazzuk, és a zacskó sarkán lyukat vágunk. A kockákra vágott süteményt a bevonóval, a kávészemekkel és kakaóporral díszítjük.
 
 

Fekete erdei tekercs

 

 
Hozzávalók:
 

 
5 tojás, 18 dkg Koronás Aranybarna cukor, 5 dkg liszt, 5 dkg étkezési (búza)keményítő, 2 evőkanál kakaópor, 1 teáskanál sütőpor, 1 üveg (720 ml) meggybefőtt, 15 g (5 lap) zselatin, 15 dkg fehér csokoládé, 3 evőkanál cseresznyepálinka, 4 dl tejszín

 

 
Elkészítés:
 

 
Forró vízfürdőben 3 tojást 10 dkg cukorral a cukor feloldódásáig verünk. Hidegen sűrű, fehér krémmé keverjük. Beleszitáljuk a keményítővel, a kakaóporral és a sütőporral elvegyített lisztet, és sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk. Előmelegített sütőben, alulról a második sínen, 225 fokon 6-8 percig sütjük. Nedves konyharuhára borítjuk, és a sütőpapírt lehúzzuk. A piskótát egy másik nedves ruhával letakarjuk.

A zselatint hideg vízbe beáztatjuk. A befőttet lecsöpögtetjük. A durvára felaprított csokoládét nem túl forró vízfürdőben megolvasztjuk. Vízfürdőben a többi tojást a maradék cukorral a cukor feloldódásáig verjük, majd hidegen sűrű, fehér krémmé keverjük. A forró pálinkában feloldott zselatint és a csokoládét a fehér krémbe vegyítjük. Végül beleforgatjuk a tejszínből vert kemény habot és a lecsöpögtetett meggyet. A piskótát keresztben félbevágjuk. A krémmel megkent lapokat a konyharuha segítségével feltekerjük, és 3 órára hűtőszekrénybe tesszük.
 
 

2009. JANUÁR 2., PÉNTEK

Mézes zserbó

 

 
Hozzávalók:
 

 
a tésztához: 50 dkg liszt, 2 tojás, 4 evőkanál tejföl, 4 evőkanál olvasztott méz, 1 kiskanál szódabikarbóna, 15 dkg porcukor, csokoládémáz

 
töltelékhez: 2 tojás, 20 dkg porcukor, 2 evőkanál liszt, 4 dl tej, 1 csomag vaníliás cukor, 20 dkg vaj

 

 
Elkészítés:
 

A lisztet a tojással, tejfellel, a mézzel, a szódabikarbónával és a cukorral jól összegyúrjuk, majd ötfelé osztjuk. Vékony lapokra nyújtjuk és kizsírozott, lisztezett tepsiben kisütjük. Elkészítjük a tölteléket: 2 tojás sárgáját 2 evőkanál cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a lisztet, a tejet, a vaníliás cukrot, jól elkeverjük, és sűrű péppé főzzük. A vajat és a maradék cukrot habosra keverjük, és hozzáadjuk a péphez. Hagyjuk kihűlni, majd megkenjük vele a lapokat, és így egymásra rakjuk. Csokoládémázzal (1 tortabevonót felolvasztunk gőz felettkb. 8 dkg margarinnal) bevonjuk, és legalább egy napig állni hagyjuk, hogy a tészta megpuhuljon.
 
 

Diós és mákos beigli

 

 
Hozzávalók:
 

 
50 dkg liszt, 25 dkg margarin, 5 dkg porcukor, 2 db tojás sárgája, 2 dkg élesztő, citrom, só, 1 dl tej.

 

 
Elkészítés:
 

Az élesztőt cukrozott, langyos tejben felfuttatjuk. A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, hozzáadjuk a tojássárgákat, cukrot, egy citrom reszelt héját, kevés sót, és végül az élesztős tejet. Az egészből közepesen kemény, könnyen gyúrható tésztát készítünk. Letakarva, meleg helyen kelesztjük 1 órát. Közben elkészítjük a tölteléket. (Én nem főzőset szoktam, csak ledarálom a mákot és a diót porcukorral, a megkent cipókat vékonyan megkenem lekvárral és arra teszem a cukros mákot, ill. diót.) A megkelt cipókat vékonyra kinyújtjuk, egyenletesen elsimítjuk rajta a tölteléket. Arra ügyeljünk, hogy a tészta széléhez kb. 1 cm szélességben ne kerüljön töltelék. A tésztát felgöngyöljük, végeit benyomkodjuk. Tetejét kétszer 10 perces időközökkel megkenjük tojással. Előmelegített sütőben készre sütjük.
 
 

Sós, sajtos rúd

 

 
Hozzávalók:
 

 
1 egész Rama margarin, fél kg liszt, 1,5 dl tej, 1 mokkáskanál cukor, 3 dkg élesztő, só, 1 egész tojás, 1 tojássárgája és reszelt sajt a tetejére (esetleg köménymag vagy szezámmag)

 

Elkészítés: A hozzávalókat összegyúrjuk, a tésztát nem kell keleszteni, esetleg 10-15 percig. A tésztát ujjnyi vastagra kisodorjuk, megkenjük tojássárgájával és megszórjuk reszelt sajttal, majd késsel vagy derelyemetszővel megfelelő méretű rudacskákat vágunk belőle. Kivajazott, lisztezett sütőbe tesszük, és közepes hőfokon megsütjük, míg szép színe nem lesz. Nem keményedik meg, több napig is eláll.
 
 

Keksztekercs

 

 
Hozzávalók:
 

 
25 dkg háztartási keksz, 15 dkg porcukor, 10 dkg vaj, 2 evőkanál kakaó, kb. 1 dl tej Krém: 15 dkg rama margarin, 10 dkg porcukor - habosra keverve

 
 

 
Elkészítés:
 

Őröld meg vagy törd össze a kekszet, majd add hozzá a cukrot, a vajat és a kakaót. Keverd jól össze, és adj hozzá annyi tejet, amennyit felvesz (kb. 1 dl). Pihentesd 30 percig, utána porcukrozott gyúródeszkán sodord ki. A kinyújtott tekercset megkenjük a margarinos krémmel, majd feltekerjük szorosan. Hűtőben alufóliába tekerve dermedésig hagyjuk, majd utána szeleteljük.
 
 

2008. DECEMBER 17., SZERDA

Ischler

 

 
Tésztája ugyanúgy készül, mint a linzernek:

 
Hozzávalók: 40 dkg liszt, 1 sütőpor, 20 dkg porcukor, 1 citrom reszelt héja, fél citrom leve, 2 csomag vaníliás cukor, 2 db egész tojás, 24 dkg margarin + egy pici a tepsik kikenéséhez, (tetejére: étcsokoládé, kis margarin, kókuszreszelék), lekvár a darabok összeragasztásához.

 

 
Elkészítés:
 

A tésztához valókat egy nagy tálba tesszük, a hideg margarint darabkákra vágjuk, és úgy adjuk hozzá. A hozzávalókat összemorzsoljuk (jobb morzsolni, mint gyúrni, a tészta jobb, omlósabb lesz.)Egy gyúródeszkán nyújtófával kb. 3 mm vastagra nyújtjuk, majd szaggatóval kiszaggatjuk párosan.Vajazott, lisztezett gyúródeszkára tesszük a linzereket és langyos sütőben megsütjük őket. Ha megsült, és kihűlt, lekvárral összeragasztunk egy aljat és egy tetejét. Tetejére csokimázt teszünk (egy kis ét tortabevonót megolvasztunk harmadannyi margarinnal kis tűz felett, majd fejjel lefele belemártjuk az összeragasztott ischler szeleteket. Míg folyékony a tetején a csokimáz, a közepére kis kókuszreszeléket szórunk.Általában csak másnapra puhul meg a levegő páratartalmánál fogva. Sokáig eláll.
 
 

Linzer dióval megszórva

 

 
Hozzávalók:
 

 
40 dkg liszt, 1 sütőpor, 20 dkg porcukor, 1 citrom reszelt héja, fél citrom leve, 2 csomag vaníliás cukor, 2 db egész tojás, 24 dkg margarin + egy pici a tepsik kikenéséhez, (tetejére: porcukor, dió igény szerint), lekvár a darabok összeragasztásához.

 

Elkészítés: A tésztához valókat egy nagy tálba tesszük, a hideg margarint darabkákra vágjuk, és úgy adjuk hozzá. A hozzávalókat összemorzsoljuk (jobb morzsolni, mint gyúrni, a tészta jobb, omlósabb lesz.)Egy gyúródeszkán nyújtófával kb. 3 mm vastagra nyújtjuk, majd szaggatóval kiszaggatjuk úgy, hogy éppen annyi lyukas legyen, mint alj.Ha diósra szeretnénk készíteni, a felső korongokat megkenjük felvert tojással, majd vágott dióreszelékbe belehempergetjük. Vajazott, lisztezett gyúródeszkára tesszük a linzereket és langyos sütőben megsütjük őket. Ha megsült, és kihűlt, lekvárral összeragasztunk egy aljat és egy tetejét, porcukorral meghintve tálalhatjuk. Általában csak másnapra puhul meg a levegő páratartalmánál fogva. Sokáig eláll.
 
 

2008. DECEMBER 11., CSÜTÖRTÖK

Puncs szelet

 

 
Alap:
 

 
3 db 3 tojásos piskótát sütünk (3 tojás, 3 kanál porcukor, 3 kanál liszt, sütőpor).

 

 
Töltelék:
 

1 csomag vaníliás pudingot 2,5 dl tejjel felfőzünk. 25 dkg Rama margarint és 25 dkg porcukrot a krémmel összekeverünk. Beleteszünk 1 rumaromát, 2 kanál lekvárt, apróra vágott meggyet, és 1 piskótát is belemorzsolunk. A másik piskótát lekvárral megkenjük, rátesszük a tölteléket, majd újra lekvárt kenünk a töltelékre, végül ismét piskóta következik. A tetejére a máz kerül: 25 dkg porcukrot, 3 kanál citromlét, 2 kanál meggylét jól kikeverünk hidegen, majd a sütire kenjük. Megvárjuk, míg megszilárdul, majd szeleteljük és tálaljuk.
 
 

Sós, köménymagos kifli

 

 
Hozzávalók:
 

 
60 dkg liszt, 1 pohár tejföl, 10 dkg margarin, 2 teáskanál só, 1,5 dl cukros tejben felfuttatott 5 dkg élesztőmegkenéshez: egy tojás, köménymag vagy szezámmag, vagy reszelt sajt

 

 
Elkészítés: A tésztához valókat összedolgozzuk, megdagasszuk kézzel vagy kenyérsütőgép dagasztó fokozatán. Meleg helyen lefedve kb. 1 óra hosszat kelesztjük.Lisztezett gyúródeszkán kb. fél cm vastagra kinyújtjuk, majd csíkokra vágjuk. A csíkokat háromszögekre vágjuk és lazán feltekerjük kifli formára. A kifliket tepsibe sorakoztatjuk, tetejüket megkenjük felvert tojással, egy kis sóval megszórjuk még a tetejét, és rászórjuk a köménymagot, vagy szezámmagot vagy reszelt sajtot. Előmelegített sütőben közepes fokozaton megsütjük aranysárgára.

Tipp: sonkát vagy bacont lehet a kifli belsejébe tekerni!
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép


Képgaléria


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< November >>
<< 2019 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

Statisztika

Online: 5
Összes: 84742
Hónap: 8526
Nap: 281